Az emberiséget régóta emészti a nagy kérdés: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A máig megoldatlan rejtélyt karácsony tájt egy másik fajsúlyos dilemma homályosítja el: a vágott fenyő vagy a gyökérlabdás fa az igazi? A kérdés generálta társadalmi megosztottságot nem hiszem, hogy képes lennék elsimítani, de bízom benne, hogy írásom segít az eligazodásban.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy környezettudatos dolog-e kivágni azt a sok szép fenyőfát merő úri passzióból? Erről nekem meglehetősen sarkos véleményem van, hiszen a napraforgóért, a búzáért vagy kukoricáért sem hullajtunk könnyeket aratás idején. A kivágási célból termesztett fenyőféléknek az a rendeltetésük, hogy idővel a nappalinkban érjen véget a pályafutásuk. A későbbiekből pedig az is kiderül, hogy megítélésem szerint ez még mindig sokkal humánusabb megoldás, mint hogy … De, erről majd tényleg később.
Ahány ház, annyi fenyő
Most vegyük először sorra a vágott fák fajtáit, mert úgy tapasztalom, hogy a vásárlók között e téren van a legnagyobb bizonytalanság. Nagyanyáink karácsonyi képein rendre a hosszú tűjű feketefenyővel találkozhatunk. Ez a megbízható, a szűk választéknak köszönhetően akkoriban elérhető faféleség délcegen állta a gyerekek szaloncukrokért vívott rohamát.
Mára feketefenyővel alig találkozunk, csakúgy, mint a napjainkban a fenyőfélék hierarchiájának legaljára süllyedt, rövid tűjű lucfenyővel. E típus tündöklését pazar, igazi – nem holmi toalett illatosítóra hajazó! – fenyő illata, bukását pedig igen szűkre szabott élettartama okozta. Mert mit ér az illat, ha karácsony harmadnapján már intenzív vetkőzésbe kezd örökzöldünk? Igaz, ezért a kényelmetlenségért nem igazán etikus kizárólag a fenyőt okolni, lévén a fákat nagyüzemi körülmények között előállító gazdaságokban akár már október közepén elkezdik kivágni az ünnepre szánt egyedeket. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy ezek után a szépen befaragott fa sokkal inkább alkalmas gyújtósnak, mint eredeti szerepének betöltésére.
Skandináv szépség
A manapság legnépszerűbb fenyőfajtát és a gyerekes családokban az ajándék top 10-es listát toronymagasan vezető legót egyaránt Dániából importáltuk. Elsőségét a fenyőfavásárokon rendre helytelenül „normannként” jelzett nordmann fenyő strapabíró mivoltának és visszafogott eleganciájának köszönheti. Ágain körkörösen ülnek az apró tűlevelek, amelyek viaszrétegüknek köszönhetően ezüstösen csillognak. „Szülőhazájában” (ugyan néhány éve már nálunk is termesztik) a nordmann fenyőt éppolyan körültekintéssel nevelik, akár a szobanövényt. Hihetetlen profizmussal támasztékolják, metszik, tápoldatozzák. Ezért aztán meg is kérik az árát a fenyőfaárusok, bár az is tény, hogy ezek a fácskák olyan formásak, hogy még dísztelenül is jól mutatnak.
Családi ezüst
A sort zárja a saját kedvencem. Az ezüstfenyő középutat jelent a luc és a nordmann fenyő között. Itt is megvan minden szükséges erény: az ezüstös fény, a fenyőillat és még a tartósságra sem lehet panasz, valamiért mégsem kapkodnak értük a vevők.
Amint a fentiekből látszik, az, hogy milyen típusú fenyőre aggatjuk a díszeket, csupán ízlés kérdése. A szándék viszont, hogy ezek a fák minél tovább ékítsék otthonunk, sokunkban közös. Ezért itt és most tegyünk helyre egy széles körben elterjedt hibás nézetet, miszerint a víztárolós karácsonyfatalp garancia a fa hosszú élettartamára. Hogy miért? Aki már életében egyszer is nekiveselkedett szenteste a karácsonyfa tartóba faragásával, abban még élénken él a szappannal és bármiféle háziszerrel lemoshatatlan gyanta emléke. Nos, a kérgétől megfosztott fatörzs hiába áll vízben, az előbb említett gyanta impregnálja azt. Szóval, töltsük csak meg színültig a víztartályos karácsonyfa talpat, jót tesz az majd a szoba levegőjének, ha már a fenyőnknek nem sokat használ!
Újralabdázva
Persze, akadnak, akik a természetféltés vagy épp kertes házuk okán inkább a gyökérlabdás fenyőre szavaznak. És itt utalnék vissza az írásom elején elejtett befejezetlen félmondatomra, miszerint lehet, hogy sokkal humánusabb megoldás kivágni az e célra termesztett fát, mint a cserepes példányt kitenni annak a traumának, amit óvó, féltő mivoltunkból adódóan kell elszenvednie.
Ennek megértéséhez azonban némi – tényleg csak némi! – kertészeti alapismeretre lesz szükségünk! A faiskolákban a gyökeres példányokat ugyanis többször iskolázzák. Ez lényegében azt jelenti, hogy a terebélyes hajszálgyökérzetet ásóval elvágják és a növényt újra ültetik, így késztetve sűrűbb gyökérhálózat növesztésére az egyedet. Az újralabdázott növények kiültetve sokkal gyorsabban erednek meg, mint a beavatkozás nélküliek. És itt kezdődik a gyökérlabdás fenyők karácsonyi vesszőfutása. Ezeket ugyanis nem ássák ki többször, így amikor kiemelik a földből a 3-5 éves példányokat, azok hajszálgyökerei – amelyek a tápanyag- és vízellátás fő eszközei – lényegében a kertészetben maradnak. A fácska ünnepek utáni kiültetésében reménykedő tulajdonos pedig el sem tudja képzelni, hogy az ujjnyi vastag gyökerekkel rendelkező növény miért hal meg a földbe kerülve.
Ha pedig még nem lenne elég baj a gyökerekkel, akkor van itt egy másik ok is, ami miatt lombhullásra adhatja fejét a mi örökzöldünk. A fenyőfélék gyökerei között ugyanis speciális gombafajok élnek, amelyek egy kis tápanyagért cserébe télen a vízfelvételben közreműködnek. A mikorhizza jelenség (gyökérkapcsoltság) azért is fontos, mert e nélkül a kiültetett fácska sokáig csak vegetál. Márpedig az idősebb – dekoratívabb karácsonyfának alkalmas – példányok épp ezt a „társbérletet” hagyják „eredeti lakóhelyükön” akkor, amikor végleg kiemelik őket.
Fafaragás és/vagy ráfaragás?
A jó szándékú növénybarátok mégis akkor adják meg a kegyelemdöfést a szobába hurcolt földlabdás fenyőnek, amikor az egyébként a decemberi mínuszokhoz szokott növényt 22-26 fokos melegnek teszik ki. Ezt a hirtelen hőmérséklet-különbséget igen rosszul viselik a kis fák még akkor is, ha közben rendszeresen öntözik őket. És ez a másik problémaforrás. Egy jól megtermett 1 vagy 2 méteres fenyő földlabdája (ez nem a szobanövényeknél megszokott könnyű tőzeges talaj!) igen súlyos. Különösen, ha még megelőzendő a kiszáradást, gondosan meg is locsolják a cserepet. Ebben az esetben a tél végi kiültetés igazi közösségépítő program lehet, mert még a szomszédok segítségére is szükség lesz, hogy a monstrumot az ültetés helyére cipeljék. Nem beszélve a méretes ültető gödör kiásásáról.
A nehézségek ellenére nem beszélnék le senkit a „vödrös fáról”, de nem árt tudni, hogy bár visszafogottabb élményt nyújt, ám e tekintetben kevesebb gondot is okoz a nagyon fiatal, kisebb földlabdás fenyő.
Tehát, ha már mindenképp ragaszkodunk ahhoz az ideához, hogy ünnepek után majd a fagyott földbe csákányozzuk karácsonyról megmentett örökzöldünket, azt legalább körültekintően végezzük! Vagy legyünk környezettudatosak és vegyünk műfenyőt!
Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!
Legutóbbi hozzászólások