…avagy az irodakertész favoritjai
Az élet sok esetben választás elé állít minket. És ez a helyzet gyakran legalább olyan kényelmetlen, mint amikor megkérdezik a fészekaljányi lurkót nevelő szülőt, hogy „No, és melyik a kedvenc gyereked?” Így érzem magam akkor is, amikor libling növényeimről faggatnak. Mert persze, tisztességes irodakertészhez illően azt kellene írnom, hogy természetesen mindet egyformán szeretem. De, inkább őszinte leszek.
Mindig is voltak olyanok – főként levéldísznövények -, amelyek simulékonyságukkal, univerzális mivoltukkal, jó értelemben vett igénytelenségükkel minden esetben sikerre vitték munkám. Hát hogy lehetne ezeket nem szeretni?
Egy románc margójára
Kezdjük mindjárt a kivétellel. Pályám hajnalán a Yucca volt az első számú favoritom. Letisztult megjelenésével, egzotikumával egyaránt jól illeszkedett a klasszikusabb vonalvezetésű és a modern enteriőrökhöz. Aztán történt egyszer, hogy déltájban levélfénnyel adtam csillogást kedvencem leveleinek…
Azóta tudom, hogy tűző napon nem fújjuk be levélsprayvel a leveleket, mert másnapra menthetetlenül befeketednek. Az én példányom is így járt, és ennek az afférnak szerintem jelentős köze volt ahhoz, hogy végérvényesen megromlott a viszony köztem és a Yucca között.
Persze, az sem lendített sokat a helyzeten, hogy tapasztalatom szerint: a korábban dekoratív egyedek az idő múlásával „kifutottak” formájukból, felkopaszodva, sárga leveleiket bánatosan lógatva inkább rontottak, mintsem javítottak a díszíteni hivatott iroda összképén.
Itt tartunk ma. Ha csak az ügyfél nem ragaszkodik a mexikói hangulathoz a tárgyalóban, nem javaslom ezt a növényt. Ez a románc nálam eddig tartott…
Elefánt(láb) az irodában?
Vannak viszont egészen ígéretesen alakuló kapcsolataim – mármint cserepes ismerőseimmel. Itt van mindjárt a Nolina, vagy ha úgy jobban ismerik: az Elefántláb. Nevéből adódóan nem egy filigrán növény, amely nem igényel komoly törődést, mégis igen mutatós repedezett, vastag törzsével és hosszú, ezüstös-zöld leveleivel.
Zöld lámpát a levélzöldeknek!
Ebben a felsorolásban mindenképp említést érdemel a Dracaena Song of India. A dracénák népes populációját egyébként is minden növénybarátnak jó szívvel ajánlom, hiszen ezeknek a könnyen kezelhető, a kártevőkkel szemben ellenálló, hálás cserepeseknek köszönhetően a sikerélmény garantált!
Többször ecseteltem már a látványos virágzat hiánya miatt méltatlanul mellőzött levéldísznövények előnyeit. Most, hogy e cikk kedvéért lajstromba vettem kedvenceimet, ismét igazolva látom a korábban leírtakat.
Kétségtelen, hogy a sokak által másodrangúként kezelt fotoszintetizáló munkatársak nem rendeznek a kedvünkért színpompás sziromorgiát és illatukkal is csak a legritkább esetben kábítanak minket, ám ezerszínű zöldjükkel feldobják a legsemmitmondóbb iratszekrényt is. Arról nem is beszélve, hogy hányféle árnyalatát vonultatják fel a zöld színpalettájának.
Végül következzen két szakmai favoritom, amelyekkel évek óta meghitt kapcsolatot ápolok –, természetesen a levéldísznövények népes táborából. Dekoratív és viszonylag kevés törődéssel is szépen fejlődő növénycsalád a számos változatos egyedet felvonultató Aglaonema (Rákvirág), de elárulom, hogy mellette a Zamioculcas az egyik nagy liblingem. Szerény igényű, feledékenyeknek és önbizalom-hiányos fotelbotanikusoknak kifejezetten ajánlott, mivel csak ímmel-ámmal kell locsolni és minimális gondozás mellett is egész éven át felüdít minket a felfelé meredő szárakon üldögélő haragos zöld, fényes leveleivel.
A helyzetnek van egy külön érdekessége is. Férfi létemre, a fent említett (zöld) egyedekkel hosszú ideje több van közöttünk egyszerű munkakapcsolatnál, mégis, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva ennek a liezonnak minden hölgyismerősöm örül…
Legutóbbi hozzászólások