Tudom, az élet igazságtalan. Mert amennyiben túllépünk ezen a már-már coelhoi magasságokat ostromló megállapításon, láthatjuk, hogy növénygondozás tekintetében a világ két táborra oszlik. Az egyik – őket illeti a szakzsargon a sokatmondó „zöldujjú” jelzővel – , minden különösebb erőfeszítés nélkül virágzó, életerős növényt varázsol még a seprűnyélből is. A másik tábor viszont legjobb szándéka ellenére sem tudja életben tartani kedvenceit. Nekik találták ki a pozsgásokat.
Érdekes módon a pozsgások nálunk, a kontinentális éghajlaton, egészen jól érzik magukat, pedig legtöbbjük igen messziről, egyenesen sivatagi vagy félsivatagi vidékekről vetődött hozzánk. Közös jellemzőjük, hogy remekül alkalmazkodtak az extrém száraz körülményekhez. Ennek köszönhetően a vízraktározás összes trükkjét ismerik, azaz, a feledékeny növénybarátok is bátran beszerezhetnek egyet-kettőt belőlük. Nézzük, ha azon csoportba tartozunk, akiknek eddig nem sok babér termett a zöldek terén, milyen pozsgásokat válasszunk!
Crassula, a soknevű pozsgás
Itt van mindjárt minden pozsgások legpozsgásabbika, a fatermetű pozsga, latin nevén a Crassula. Akinek egyik névről sem ugrik be mindjárt, hogy melyik növényre gondoltunk, annak talán segít, hogy ugyanezt a növényt majomfának, pozsgafának, angol vidékeken a levelei formájára utalva pénzfának vagy a tengeren túl dollárfának is nevezik. (Csupán érdekesség, hogy a feng shui, a kínai térrendezési művészet is igen nagy becsben tartja a Crassulát, mert úgy tartják róla – talán nem is egészen véletlenül –, hogy pénzt hoz a házhoz.) Sokan tévesen majomkenyérfának mondják, pedig a névhasonlóságon és afrikai származásukon kívül nincs sok közük egymáshoz.
A soknevű pozsgánk a szó jó értelmében igazán igénytelen. Beéri egy egészen kevéske nedvességgel, de hálás azért is, ha időnként vizet permetezünk a leveleire. Jól bírja a meleget, egy esőtől védett terasz tökéletesen megfelelő számára, de a tűző napot rosszul viseli. Talán a sivatagi nagy hőingást hiányolja akkor, amikor télen hűvöset, mindössze 10 fok körüli hőmérsékletet igényel, ilyenkor csaknem teljesen elhagyhatjuk az öntözését.
Ha ennél melegebb helyen teleltetjük, örökzöld, húsos levelei gumiszerűen lágyak lesznek, hajtásai pedig csúnyán megnyúlnak. Láthatjuk, a Crassulanak nincsenek extra kívánságai, megfelelő gondozás mellett gyönyörű, méretes fácskát nevelhetünk belőle, amit – amennyiben vele hosszú távra tervezünk – célszerű egy gurulós növényalátétre helyezni, mert idővel igencsak „súlyos egyéniség” válhat belőle.
A minden hájjal megkent varjúháj-klán
A botanika nagykönyvében tovább lapozva, látható, hogy igen elterjedt nálunk is a varjúháj, a Sedum is. A virágboltokban kapható varjúháj azonban nem azonos a sziklakertek sárga virágú varjúhájával, bár letagadhatatlan köztük a rokonság. A lecsüngő hajtásokon ezernyi apró, húsos levélkét nevelgető varjúháj igen dekoratív ámpolna növény, feltéve, hogy cserepét nem sokat bolygatjuk. Ez a virág ugyanis nem igazán szereti, ha hozzáérnek, ilyenkor „ledobálja” a leveleit.
Mint általában a pozsgások, ő sem igényel túl sok vizet, sőt, kifejezetten azt kedveli, ha csak módjával öntözzük. Hőmérséklet tekintetében azonban már jóval toleránsabb. Bírja a nagy meleget (ez viszont nem a júliusi tűző napot jelenti!), nyáron egy széltől védett balkonon is tökéletes tenyészhelyre lelhet. Télen, a növény pihenőidőszakában viszont egy 10 fok körüli folyosón célszerű tárolni.
Korallvirág – kilencven éve a kedvencünk Európában
Most pedig elérkeztünk a pozsgások népszerűségi toplistájának első helyezettjéhez, kis túlzással a botanika iPhone-jához, a Kalanchoehoz, vagy ahogy széles körben ismerik: a korallvirághoz. Ahhoz azonban, hogy most szinte kivétel nélkül minden irodában ez a virág viruljon, Perrier de la Bâthie kellett. Azaz, teljes nevén Joseph Marie Henri Alfred Perrier La Bâthie, a megszállott francia botanikus, aki Madagaszkáron elsőként fedezte fel a különös, mínium vörös virágú félcserjét. A növény annyira elnyerte a báró tetszését, hogy azonnal haza is vitt egyet belőle, ami aztán 1927-ben virágba is borult Párizsban.
Önmagában ez még nem lenne hír, ha nem tudnánk, hogy a „mutatványhoz” komoly növénytani ismeretekre van szükség, ugyanis a korallvirág nem adja egykönnyen virágzásra a fejét. Rövidnappalos növény lévén, csak akkor örvendeztet minket díszes szaporítószerveivel, ha a cserepére egy kartondobozt, vagy egy sötét papírzacskót húzunk.
Virágpompa karácsonyra
Ha például most az Ön asztalán is zöldell egy Kalanchoe, és mondjuk, karácsonykor szívesen látná ugyanezt a példányt telis-tele virágokkal, akkor egy hónapon keresztül minden este, sötétedés előtt gondosan fedje le és csak reggel, jócskán napkelte után vegye le a takarást.
Gondozása ezt leszámítva nem bonyolultabb a többi pozsgásnál. Kevés víz, világos tenyészhely (de nem tűző nap!) , és télen max. 10-15 fokos hőmérséklet. Amennyiben valamiért nem tudjuk ezeket a körülményeket biztosítani számára és virágunk rútul felkopaszodik, nyugodt szívvel vágjuk vissza kb. 5-8 cm-es magasságban! Ha rendszeresen formára igazítjuk, szép, bokros lesz egyedünk, a levágott hajtásokat pedig akár el is ültethetjük.
Nyissunk ablakpárkány-galériát!
Színben ma már óriási a választék ebből a dekoratív varjúhájféléből. Igen, bármily meglepő, a korallvirág is a varjúhájfélék kiterjedt rokonsággal rendelkező (több mint 1300 tagot számláló) családját erősíti. A klasszikus narancsos vörös szín mellett ma már pinkben, lazac és barackrózsaszínben, fehérben, sárgában, krémszínben is kapható. (Egyelőre úgy tűnik, kék színben még nem dobták piacra, és reméljük, ez így is marad!)
Bár ez a növény egymagában is betölti díszítő funkcióját, igazi szépsége leginkább csoportosan mutatkozik meg. Nyissunk hát bátran ablakpárkány-galériát, mutassuk meg legszebb példányainkat, és ne szégyelljük egészséges mohóságunkat, hiszen korallvirágból sohasem elég!
Legutóbbi hozzászólások