A boldog házasság és a dúsan virágzó irodai növényzet egy ponton kísértetiesen hasonlít egymásra. Mindkettő a jó választáson múlik. Legelőször is ismerni kell magunkat. Ha nálunk még a Kalahári sivatagból hozott kaktuszfélék is szomjan halnak, akkor divat ide, divat oda, a sok pepecselést igénylő növényfajokat nem nekünk találták ki.
Az elképesztően nagy választékból a hozzánk illő zöld társbérlő kiválasztása mérlegelést és némi önismeretet igényel. Ha erre nincs időnk, vagy az ötödik kézikönyv átlapozgatása után sem vagyunk biztosak abban, melyik cserepes érezné igazán komfortosan magát második otthonunkban, netán már sokadik balul sikerült próbálkozásunk kudarcát igyekezzük feldolgozni, vegyük fel a kapcsolatot az irodakertésszel!
De, ne lepődjünk meg, ha az ominózus szakember a találkozóra fején nem szalmakalappal, helyre kis kertészkötényben, bőrkesztyűs kezében ültetőfát lóbálva, egy utánfutónyi virággal jelenik meg!
Az irodakertész az első „randevúra” mindössze egy papírlapot és kerti szerszám helyett írószerszámot visz magával, hogy feltérképezze annak az irodának az adottságait, ahol „protezsáltjai” a következő éveiket fogják eltölteni. Mert, hogy a tökéletes összhatás érdekében bizony nem mindegy, hogy milyen berendezéshez kell hangolni a növényzetet és a „körítést”. Hiszen más flóra és nyilván más kaspó illik egy klasszikus és más egy ultramodern, high tech enteriőrbe. Mint ahogy az sem mellékes – az irodakertész szerint sem –, hogy az adott office hogyan, hová pozícionálja magát.
Egy elegáns, belvárosi iroda, prémium kategóriás ügyfélkörrel, vagy egy színvonalas, ám szerényebb klientúrával rendelkező cégbázis lesz a szakember kibontakozásának jövendőbeli terepe? Annyira magától értetődő, hogy a szaki számításba veszi a fűtési módot, a fényviszonyokat, valamint a helyiség elrendezését, a betervezett növény méretét, elhelyezhetőségét, hogy ezekre nem is érdemes szót vesztegetni.
Arra viszont igen, amire minden bizonnyal kevesen gondolnak, nevezetesen, hogy az sem elhanyagolható tényező: irodánk felvirágoztatása érdekében mikor ejtjük meg ezt a bizonyos találkozót. Tegyük fel, hogy egy verőfényes augusztusi napon szemrevételezi a helyszínre kiérkező jövendőbeli irodakertészünk a terepet.
Ő nemcsak az ablakokon dúsan beömlő fénnyel tervez, hanem azt is figyelembe veszi, hogy az egyébként szívesen napfürdőző növényeink hogyan viselik majd a februári, novemberi borongós napokat. Az így begyűjtött információkból aztán egy excel táblázat segítségével „házi botanikusunk” egyedi árajánlatot nyújt át költségmentesen a kiválasztott növényfajokkal, az öntözési útmutatóval és az enteriőrhöz, valamint a virágokhoz egyaránt passzoló kaspókkal kalkulálva.
Legutóbbi hozzászólások