Nem is oly rég az orchideák termesztéséről posztoltam egy kis filmet, amelyben jól láthatóan feltűnt a Decorum felirat. Sokan kérdezték, hogy mi közöm van nekem, pontosabban a Decorum Irodakertésznek a filmet készítő, egyébként holland illetőségű dísznövény nagykereskedelmi vállalathoz. Nos, nagyjából annyi, mint Sir Charles Bunburynek az Epsom Derbyhez…
Lóbarátok
A közép-angliai Epsom egy csendes városka volt rengeteg zölddel és még több esővel egészen a XVII. századig. Az ott élők életét azonban a víz alaposan felforgatta. Mármint nem az Angliára oly’ jellemző irdatlan mennyiségű égi áldás, hanem az ekkoriban felfedezett tucatnyi gyógyforrás, amelynek idővel híre ment és mágnesként vonzotta a környékre a tehetősebbeket. Ennek köszönhetően telepedett le itt Edward Smith-Stanley is, akit Derby 12. grófjaként némileg jobban ismerünk. A híresen nagy ló-, de még inkább lelkes lóverseny-barát lord 1779-ben – bízva lovaiban – alapított egy versenyt, aminek díját azon melegében át is adhatta magának, lévén saját lova nyerte meg. A siker megrészegítette Sir Derbyt, aki ezt követően egy másik earl-lel, Sir Charles Bunburyvel állt neki egy telivérek számára kiírt verseny szervezésének.
Kékvérű vágta
A naptár 1780-at mutatott, és minden adott volt ahhoz, hogy egy nagy sikerű lóverseny története elkezdődjön. Éppen csak neve nem volt a pedigrés eseménynek. Eddig jól dokumentált a történet, innentől kezdve viszont meg-megbicsaklik a krónikaírók emlékezete, ugyanis van, aki úgy emlékszik: a két lord fogadást kötött, s a fogadás tétje az volt, hogy arról a grófról nevezik majd el az ominózus versenyt, amelyiknek lova először fut be a célba. Másoknak úgy rémlik, hogy pénzfeldobással döntöttek a névről. Sőt, olyan forrásról is hallottam, amelyik egyenesen azt írja: Bunburynek kedvezett a szerencse, ám ő igazi gentlemanként lemondott a győzelemről barátja javára. Igaz, ha nem így tesz, manapság a versenylovak nem derbin, hanem a fura nevű „bönbörin” mérnék össze gyorsaságukat. Akár így, akár úgy történt, az biztos, hogy Derby neve ma már egyet jelent a vicces-puccos kalapokkal, az egy négyzetméterre jutó angol arisztokraták rekordgyanús létszámával és a világ legpatinásabb lóversenyével.
Horatius segíts!
Az iménti hosszú bevezető mindössze arra volt jó, hogy rákanyarodjak mai témámra, a névválasztás gyötrelmesen szép feladatára. A cégalapítással együtt járó cégnév választás számomra nehezebbnek bizonyult, mint hittem. Az általam kigondolt hangzásban, dallamában és jelentésben is megfelelő cégnevek ugyanis már mind foglaltak voltak. Fontos volt, hogy a márkanév rövid, könnyen megjegyezhető legyen, de valahogyan mégis csak körülírja mindazt a szépséget, amihez – értsd a virágokhoz – nap mint nap közöm van. Szempont volt az is, hogy lehetőleg „nemzetközi” legyen, s ne járjak úgy, mint a külhonban lefordíthatatlan „Cserszegi fűszeres”.
Szépség, dicsőség, becs
Ekkor sietett segítségemre Horatius, akinek egyik idézete véletlenül került elém. „Dulce et decorum est pro patria mori, sed dulcius pro patria vivere, et dulcissimum pro patria bibere.” A latin citatum annyit jelent: „Dicső és szép dolog a hazáért meghalni, de még szebb érte élni, ám a legszebb a haza egészségére inni.”
Horatius minden szavával egyet kell értenem. Kiváltképp, hogy a mondatban megláttam a „decorum” szót, amely kellemeset, szépet jelent, s ami hangzásában könnyed asszociációkat indíthat el az ügyfelek fejében növénydekorációs munkámmal kapcsolatban. Szóval, belül elkezdett villogni a piros jelzőfény: ráleltem arra, amit kerestem. Így lett vállalkozásom Decorum Kft.
Van másik!
Afeletti örömöm, hogy megtaláltam a tevékenységem esszenciáját magában foglaló elnevezést, felhőtlen volt… Egészen addig, amíg egy hazai virág-nagykereskedésben meg nem láttam a fent említett holland cégóriás dobozait, ládáit, virágok mellé tűzött helyes kis etikettjeit rajta az öles cégfelirattal: DECORUM.
Megszületik a Decorum Irodakertész Kft.
Szakmai berkekből – látva a névazonosságot – sokan érdeklődtek, vajon a német-alföldi, dísznövény nagyker hazai lerakataként működik-e a saját cégem. A névazonosság és az a felismerés, hogy a latin „szépség, kellem” jelentésű szó önmagában nem elég tevékenységem leírására, elhatároztam, hogy nevet módosítok.
Kertész vagyok. Aprócska kertjeim vagy tágas ligeteim irodaházakban találhatók. Itt, ezen falak között én felelek minden cserép virágért, ha úgy tetszik, az itt dolgozók növények által garantált jó közérzetéért. Lehet, Kedves Olvasóm, hogy az Önéért is. Jóval több vagyok tehát, mint „csak” egy kertész. Én irodakertész vagyok. Ez az elnevezés fejezi ki a legteljesebben mindazt, ami a szakmám, a hivatásom, ami én vagyok. Így – az előzmények figyelembe vételével – 2017 elején a cégbíróságon kérvényeztem cégem átnevezését: Decorum Irodakertész Kft.-re. És így ismernek Önök is.
Mert Decorumból több is lehet, de Irodakertész csak egy van!
Legutóbbi hozzászólások