Minden kedves olvasómtól elnézést kérek a címbeli ferdítésért! Az ötletet természetesen a zseniális Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták című regényéből merítettem. Abból a könyvből, amely legalább annyit mesél el egy nagyon szerethető, ám kaotikus angol család görögországi viszontagságairól, mint az életük szerves részét képező, két-, négy-, illetve soklábú állatfajtákról. De, persze itt és most ne arra számítsanak, hogy rokonságom történeteivel fárasztom majd Önöket, és nem is állok be szabadfogású állatidomárnak. Maradok inkább a kaptafánál és egy növénycsaládról mesélek egy kicsit.
Ebben a cikkben nem mélyedek el a botanika legmélyebb bugyraiban. Hogy akkor miért tartom fontosnak mégis, hogy a növényrendszertanról beszéljek? Nos, azért, mert a téma egyrészt hihetetlen érdekes összefüggéseket tárhat fel előttünk, másrészt, ha ismerjük a növénycsaládot, a rokonságból adódó hasonló igények miatt saját virágunk gondozásához is komoly segítséget kapunk.
Egy asztalnál a családdal
Nézzünk is szét mindjárt a kontyvirágfélék háza táján! (Ha a családnévről így nem is ugrik be, kikről van szó, higgyék el, tovább olvasva egészen biztosan találnak majd régi ismerősöket.)
Jó, nagy ez az egyszikű család, az biztos, hiszen 106 nemzetséget és csaknem 4000 fajt foglal magába. Ha nem lenne totális képzavar, azt mondanám, olyan igazi, olaszos ez a família. Zömük a trópusokon, szubtrópusi vidékeken él, de néhány kalandvágyó még a kontinentális éghajlaton is megvetette gyökereit. Most képzeljünk el „kontyvirágéknál” egy családi vacsorát, ahol egybegyűlik a rokonság apraja-nagyja.
Itt van mindjárt a titánbuzogány (Amorphophallus titanum), a földkerekség legnagyobb virága. A jelző jelen esetben egyáltalán nem költői, mivel ez a növény – ami gyakorlatilag szinte csak egyetlen nagyméretű virágból áll – könnyedén elérheti a 3 méteres magasságot, földalatti raktárként funkcionáló gumója pedig akár a 75 kg-ot. Aprócska hibája mindössze annyi, hogy e gigászi méret mellé brutális szag is párosul. A növénykolosszus ezzel az átható bűzzel vonz egyes beporzó rovarokat, miközben védekezik más kártevők ellen. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez olyan jól sikerül neki, hogy három kilométeres körzetben nem lehet megmaradni a virágból áradó penetráns dögszagtól. Szóval, ő az, akinek a háta mögött – maradva a „család” hasonlatnál – a hozzátartozók megrökönyödve súgnak össze: „Kire ütött ez a gyerek?”.
Elegáns, extravagáns, egyszerű
Azért, mielőtt azt hihetnénk, itt „mindenki ilyen!” , szögezzük le: a családban akadnak sokkal „irodakompatibilisebb” egyedek is. Például olyanok, mint a mindig elegáns úriasszony képében megjelenő kalla (Zantedeschia), vagy a szürke eminenciás rákvirág (Aglaonema). A família extravagáns példánya az egzotikus flamingóvirág (Anthurium) – az egészen mély bíbor színű virágok esetén némi polgárpukkasztó elhajlással. A kedvenc unokahúg szerepében a vitorlavirágot (Spathiphyllum) láthatjuk, de itt van a mindig panaszkodó, robosztus nagynéni: a könnyezőpálma vagy levélfa (Monstera) is. Az arisztokratikus vonalat ezúttal a fenséges alokázia (Alocasia) hozza, „a lány a szomszédból” keresetlenségét és természetes báját viszont a márványos szobai futókában (Epiprepremnum pinnatum) véljük felfedezni.
Hasonló igények
„Ők” mindannyian szegről-végről rokonok, ugyan más-más karakterrel, különböző külsődleges jegyekkel, de ha akarnák, sem tudnák letagadni, hogy „egy tőről fakadnak”. Ez pedig nekünk jelent óriási könnyebbséget, lévén így gondozási igényük is többé-kevésbé hasonló. Legtöbbjük a párás trópusi erdők mélyéről került hozzánk. Természetes élőhelyükön a fák árnyékában, szűrt fényben élnek, ezért a lakásban vagy irodában is jól tűrik a kevés fénnyel szolgáló helyeket. Trópusi, szubtrópusi növényként számukra természetes a monszuneső, ez viszont nem jelenti azt, hogy otthon vagy az irodában is kifejezetten kedvelik, ha tocsog alattuk az öntözővíz! Sőt.
Nyáron kicsivel több nedvességre van szükségük, télen pedig visszavehetünk a vízadagjukból. A nagy melegben (és ez igaz a fűtési szezonra is) szeretik a párásítást. A vegetációs időszakban (tavasszal és nyáron) hálásak a kéthetenkénti tápoldatozásért, télen viszont – sok más növényhez hasonlóan – hagyjuk őket kicsit pihenni.
Illúzió cserépben
Bizonyára ennek a viszonylag egyszerű kezelhetőségnek is nagy szerepe van abban, hogy szinte minden lakásban, irodában találkozhatunk a kontyvirágfélék családjából számos példánnyal. Mellettük – még a legegyszerűbb szobai futóka mellett is – úgy érezhetjük magunkat, mintha egy izgalmas felfedező expedíción volnánk valamelyik fülledt esőerdőben. Ez az illúzió pedig – különös tekintettel erre a nyirkos, ködös novemberi időre – az év végi hajrában akár „életmentő” is lehet.
Legutóbbi hozzászólások