Egy ismerősöm vállalkozása ajtaját az ünnepek alatt adventi koszorú helyett két hétig a „Szabadság miatt zárva!” tábla díszítette. Az első munkanapon szembesült a ténnyel, hogy nemrég vásárolt tetemes mennyiségű dísznövénye a távolléte alatt minden előzetes bejelentés nélkül elhalálozott. A csupaszra vetkőzött ágak láttán érezte – mivel irodája egyben tárgyaló helyszín is –, hamarosan egy szállítmány új cserepes és ezzel együtt újabb virágszámla érkezik a „házhoz”.
Az említett eset bekövetkezte ellen két megoldás létezik:
1. Ne menjünk szabadságra, hiszen virágaink állandó ügyfeleinkhez hasonlóan zokon veszik huzamosabb távollétünket!
2. Váltsunk olyan technológiára, amely mellett irodai zöld társbérlőink akkor sem távoznak az égi kertészetbe, ha nincs, aki gondozza őket.
Amennyiben az első pont valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem életszerű számunkra, nekünk találták ki a hidrokutúrát. Ezt a módszert a ’70-es években egyenesen a feledékeny növénybarátok kedvéért fejlesztették ki, annyi megkötéssel, hogy otthon az egy szem fokföldi ibolyánk kedvéért nem kifizetődő átállni erre a technológiára. A hidrokultúra ugyanis elsősorban nagyobb számú és méretű növény esetén gazdaságos, ez a magyarázata annak, hogy a módszer iránt elsősorban a szállodák, irodaházak, üzletközpontok érdeklődnek, ahol a dísznövények az enteriőr szerves részét képezik. Bár „nyersfordításban” a hidrokultúra annyit tesz: vízben nevelni, azért itt jócskán többről van szó néhány pohárban ázó ágacskánál.
A hidrokultúra és az ablakpárkányon dunsztos üvegben gyökereztetett fejdugvány között nagyjából annyi a különbség, mint a szomszéd kissrác rollere és egy fullextrás Mercedes között. Az irodai zöldekkel ugyanis – azon kívül, hogy elfelejtjük meglocsolni– a legrosszabbat akkor tesszük, ha túlöntözzük őket. Ez a gyökerek elhalásához, a növény lassú pusztulásához vezet. A hidrokultúra esetében viszont ez a probléma ismeretlen.
Akkor mégis hogy is néz ki egy hidrokultúrás növény? Ugyanúgy, mint a többi, csak sokkal szebb az évek múlásával. Amiben az ily’ módon nevelt virág eltér a hagyományostól, az maga az edényzet, amely egy speciális cserépből, egy beépített vízmércéből, egy adag agyaggranulátumból és egy fél évre elegendő tápanyagból áll. Ez utóbbi garantálja, hogy virágaink bolti tápsók nélkül is szemet gyönyörködtetőek lesznek, az agyagszemcsék pedig – hála a rendszeres muskátli locsolásra kényszerített svájci feltalálónak – növényeinknek ideális ültetőközeget és levegőt biztosítanak.
A technológiával – amellett, hogy évről évre szebb virágokkal büszkélkedhetünk – egyszerre több előnyre is szert tehetünk. A feledékenyek vagy épp a szeretetből túlöntözők számára a vízmérce ellenőrzése kiváló eszköz arra, hogy időben és éppen az optimális vízmennyiséggel lássák el zöldjeiket, viszont a kétévenkénti átültetés macerájáról nyugodtan elfeledkezhetünk, lévén ezek a növények egyáltalán nem igénylik ezt.
Legutóbbi hozzászólások