Emlékeznek még Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführerre? Vagy írjam inkább azt, hogy Makszim Makszimovics Iszajev? Még így sincs meg kiről beszélek? Hát, hogy is volna! Hiszen olvasótáborom legjava az ominózus film – a Tavasz tizenhét pillanata – idején (1973-ban) még legfeljebb egy pajzán gondolat volt szülei fejében és vajmi kevéssé foglalkoztatták a szovjet felderítő kalandjai. A kémtörténet nem is az acélos tekintetű szovjet James Bond, hanem a jácintok miatt jutott a minap az eszembe. Mindjárt elmesélem, hogy miért.
Bio antidepresszánsok
A nőnaphoz, de akár Valentin-naphoz is közeledvén egyre több irodában látni cserepekben virító tulipánt, jácintot, nárciszt. Amilyen parányiak ezek a növények, olyan nagy dózisban szolgáltatják a lelkünket felüdítő színeket, magát a régóta várt tavaszt. Joggal vetődik fel a kérdés: ha ennyire jótékonyan kúrálják a tél végi búbánatunkat, irodakertészként miért nem foglalkozom hát mégis ezekkel a bio antidepresszánsokkal?
Időkorlátos filozófia
Esetemben nem túlzás azt állítani: döntésem filozófiai alapokon nyugszik. Én magam ugyanis arra szerződtem, hogy hosszan tartó szépséget csempésszek a városi környezetbe. S hogy a tőlem vásárolt növénypopuláció ne csak ideig-óráig, de évekig legjobb formáját mutassa – sőt, ha lehet, az idő múlásával egyre esztétikusabb legyen.
A kis hagymások a pillanat művészei. A tavasz hírnökei nagy árat fizetnek a gyorsasági versenyen szerzett első helyezésükért. Maximum két hétig díszítik az irodát, majd amilyen gyorsan kinyíltak, olyan sebesen válnak néhány szál semmitmondó zöld, majd fonnyadt sárga levéllé. Ha úgy tetszik, az irodában – és itt az iroda szónak különösen nagy jelentősége van! – a hagymásoknak alig több a szavatossági ideje, mint a cserépbe ültetett vágott virágnak.
Virágzó renitensek
Éppen ezért, aki munkahelyi környezetben – értsd: fűtött, légkondicionált irodában – a szóban forgó egyszikűek nevelgetésére adja a fejét, az nem tudja, mire vállalkozik. A jácintok, nárciszok, tulipánok ugyanis a növényvilág „renitensei” – már, ha a jól megszokott szobanövényekkel hasonlítjuk őket össze.
Mintha a természet elfelejtette volna értesíteni őket arról, hogyan kell tisztességesen viselkedni az évszakoknak megfelelően. A többi növénnyel ellentétben – amelyek a meleg beköszöntével mutatják teljes pompájukat, majd télen jól megérdemelt nyugalmi időszakukat töltik – a hagymások kora tavasszal még a levelek megjelenése előtt hozzák virágaikat, majd szaporítószerveik elhervadása után „nyári álomba” zuhannak.
Fák alján, bokrok alatt
Mit csináljunk akkor mégis az ajándékba kapott nőnapi jácinttal? Amint elhullajtotta harangocskáit, vágjuk vissza a virágszárat és nyugodt szívvel tegyük ki az erkélyre, balkonra és locsoljuk meg a cserepet! (Ne próbáljuk meg a hagymát az irodában tárolni!) Higgyük el, bár nekünk még hideg van odakint egy szál kiskabátban, ezeknek a növényeknek ez a hőmérséklet éppen ideális. Amint melegebbre fordul az idő, ültessük ki őket egy fa vagy nagyobb bokor alá. Ne zavarjon, hogy csak elszáradt leveleket látunk a régi, zöldek helyett! Ez így van jól, bár a növényen nem látszik, hagymája azért keményen dolgozik, apró fiókhagymákat fejleszt. S attól se tartsunk, hogy később a mínuszok kárt tesznek benne, hiszen a bimbóképződéshez elengedhetetlen a kemény hideg. (Ez a magyarázat arra, hogy nagyon enyhe telek után miért nem kel ki a szokott helyén tulipánunk, nárciszunk.)
Időzített szépség
A hagymások tehát erősen érzékenyek a hőmérsékletre, ezt a tulajdonságukat használják ki a kertészek, amikor jeles alkalmakra időzítve (pl. nőnapkor, Valentin-napkor) forgalomba hozzák a virágzó egyedeket. Ezért van most talán épp az Ön asztalán is egy!
A látszat ellenére tehát nagyon is kedvelem a kis korai szépségeket – csak éppen nem az irodában. Amennyiben viszont főnöke, vagy kollégája mégis ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megajándékozza egy cserepes hagymással: fogadja jó szívvel azt! Szívja magába színét, illatát és hagyja, hogy az íróasztal sarkán leperegjen a tavasz tizenhét pillanata. Stirlitzestül vagy anélkül.
Legutóbbi hozzászólások