Néhány hete Növénykalauz férfiaknak című írásomban arra tettem kísérletet, hogy nagy vonalakban összeszedjem, mely virágok állnak, állhatnak közel szívünkhöz, nekünk, férfiembereknek. A cikk sikere még engem is meglepett és bevallom őszintén: boldoggá tett, hogy belső használatú sztereotípiámat – miszerint a hölgyek nagyobb rajongói a zöldeknek– alaposan helyre rakták férfi társaim.
Hogy idővel megszületik ennek az írásnak a hölgyekre szabott változata, az nem volt kérdés. Az viszont igen, hogy a női és a növényi sokszínűséget hogyan szűkítem majd le egy durván háromflekkes terjedelemre. Nos, így.
Közhelyek helyett
Emancipáció ide vagy oda, mi férfiak a nőkben mindig is a finomságot és bájt keressük. Azt a hihetetlen erővel átszőtt törékenységet, amely a természetben talán csak a virágokban érhető tetten. Bizonyára ezért ábrázolták már több ezer évvel ezelőtt is a hölgyeket virágkoszorúval, csokorral.
Kalla, a nőiség szimbóluma
Az örök nő és a virág kapcsolata annyira egybeforrt az idők folyamán, hogy ez aztán megágyazott számos ragyogó közhelynek – gondoljunk csak az ikonikussá vált vörös rózsacsokorra. De, napjaink lányai, asszonyai ennél kifinomultabb, rafináltabb szépséget keresnek.
Például a kallát (Zantedeschia). A flamingóvirággal (Anthurium) és vitorlavirággal (Spatiphyllum) rokon gyönyörűséget ma jellemzően vágott virágként termesztik. Pedig megfelelő gondozás mellett cserepes növényként többször is megajándékozhat bennünket elegáns, letisztult szépségű virágaival. Feltéve, hogy betartjuk az öntözésére vonatkozó útmutatót és virágzása után nagyjából két hónapon át „száraz kúrán” tartjuk, azaz származási helyének: Dél- Afrikának időjárását utánozva egy csepp vizet sem adunk neki.
A top 3 első helyén tehát joggal szerepel a kalla. Az eleinte kizárólag fehér, mára viszont krém, sárga és hússzínben is kapható virágot olyannyira a szebbik nemmel azonosítják, hogy mostanra a női higiéniai termékek emblémájává vált.
A kékvérű vörös virág
Szubjektív listám második helyezettje igazi előkelőség. Nevét Charlotte Florentina Clive, skót felföldi lady után kapta, aki megszállott virágbarátként szívesen csatlakozott azokhoz az expedíciókhoz, amelyek új növény- és állatfajok felfedezését tűzték ki célul. A lady valamikor az 1820-as évek második felében Dél-Afrikában egy addig Európában ismeretlen növényfajra bukkant, amit az úton jelenlévő John Lindley angol botanikus a virág felfedezőjéről, klíviának (Clivia) nevezett el.
Az Amarylissal oldalági rokonságot ápoló klívia ezután fénysebességű karriert futott be először a szigetországban, később az egész kontinensen. Sikerét természetesen külsejének köszönhette, hiszen sötétzöld fényes, hosszú, kard alakú levelei és a közöttük nyurga tőkocsányon nyíló narancsvörös virágai páratlanul elegánssá teszik.
Névadójához hasonlóan ez a növény is igencsak igényes, ezért csak azon hölgy olvasóimnak ajánlom, akik hűvös pincével, vagy fűtetlen verandával rendelkeznek. Szépségünk ugyanis októbertől 8-10 fokos hőmérsékleten és csaknem szárazon érzi jól magát. A normál gondozásra majd csak akkor kell visszatérni, amikor már megjelentek a levelek és egészséges, hosszú tőkocsányt növesztett kedvencünk. Ekkor viszont már szobahőmérsékletre és egy kis párásításra is szüksége van a virágzáshoz, hogy aztán hetekig gyönyörködtessen bennünket.
Istenek zöldje
Bár, szívem szerint erősen kerülni igyekszem az általánosítást, most mégis kivételt kell, hogy tegyek. Tapasztalatom szerint ugyanis a hölgyek előnyben részesítik azon növényeket, amelyek pompás virágzatot tudnak felmutatni. Utcahossznyi előnyüket értelemszerűen látványukkal vívták ki, de az sem elhanyagolható tényező, hogy maga a virágzás komoly sikerélménnyel ajándékozza meg a növény gondozóját, igazolva annak hozzáértését, női mivoltából fakadó gondoskodó hajlamát.
Igen ám, de ettől függetlenül szép számmal akadnak olyanok is, akik a színpompás virágzat helyett beérik a dús levélzettel, a zöldek tobzódásával. Az ő esetükben a növény nem két-három hétig mutatja csúcsformáját, hanem – megfelelő körülmények mellett – egész évben. Az ő befutóik a levélzöldek.
S ha már a levélzöldeknél tartunk, szenteljünk néhány percet a talán leghíresebbnek, vagy legalábbis a „legistenibbnek”. A Hedera Helix, azaz a borostyán ugyanis az ókori Egyiptomban Ozirisz növénye volt, de az antik görögök is nagy becsben tartották, ők Dionüszosznak ajánlották fel – utalva a bor és mámor istenének kalózos afférjára. (A leleményes Dionüszosz egyszer úgy szabadult meg a kalózok fogságából, hogy ellenfelei evezőire borostyánt tekert, így lehetetlenné tette a lapátok használatát.)
Elismerem, jól hangzik, ha valamely növénynek ilyen szép, mitológiai története van, ám legtöbben nem ezért szeretjük ezt a zöldet. Három vagy ötkaréjú levele igen finom vonalú. Attól függően, hogy mely fajtát részesítjük előnyben, a sötétzöldtől, a sárgás színűn át a krémfehér rajzolatúig terjed a csillag formájú levelek színpalettája. S hogy mi a Hedera Helix évezredeken átívelő titka? Nem tudom. Talán csak annyi, hogy ez a kecses kis növény szinte járványszerűen terjeszti maga körül az életörömöt. Szebbé teszi a legárnyékosabb sarkot, a legbarátságtalanabb irodai zugot is.
Írásom végéhez közeledvén látom, legjobb szándékom ellenére is igazságtalanul hagytam ki számos virágos és levélzöld növényt a felsorolásból. De, ahogy napjaink Évái egytől egyig mások, úgy kedvencük is ezerféle lehet. És mi, férfiak épp ezért és épp ��gy szeretjük Önöket, Kedves Hölgyeim, meg persze, a virágokat.
Legutóbbi hozzászólások