Mindig is megfejthetetlen volt számomra Columbo személye. Nem tudtam eldönteni, vajon tényleg feledékeny-e, vagy ez is csak a bűnösök elleni játszma része? De, amivel leginkább nem tudtam mit kezdeni az a nyomozói zsenialitás, a részletek precíz feltérképezése és az ezzel ordító ellentmondásban álló hanyag külső. Igen, Columbo gyűrött ballonjára gondolok, igénytelenül félrecsúszott nyakkendőjére.

Persze, lehet, hogy a forgatókönyvíró így akarta szerethetővé tenni szórakozott olaszunkat. Az életet azonban ritkán írják forgatókönyvírók, és az első benyomás után is viszonylag kevésszer adatik meg nekünk több évad, amiben korrigálhatjuk hiányosságainkat.

Miért jutott ez az eszembe? Mert nem oly’ rég egy igen elismert, nem túlzás azt állítani: világszínvonalú cégnél jártam irodakertészeti terepszemlén. Az Y generáció első számú magyar főhadiszállásával szemben magasak voltak az előzetes elvárásaim és ehhez mérten ötcsillagos volt a csalódásom. Az egyterű, igénytelen iroda gyér minőségű asztalai, székei között jobb sorsra érdemes növények küzdöttek az életükért derékig ázva a műanyag alátétekben. Minden elképzelhető vízszintes felületen gagyi PVC nevelőcserepekben viruló irodai zöldek egészítették ki a látványt. A bútorokba szuszakolt növénykazettákat egy falusi buheramátrix kacsaúsztató-gyártó kisiparos kreativitásával alakították ki némi fólia és pár tekercs extra vastag ragasztószalag segítségével.

Ezekbe a kazettákba válogatás és főleg koncepció nélkül mindenféle növényt beültettek, amik aztán rálógtak a monitorokra, asztalokra, ezerféle furmányos módon akadályozva a munkát, és potenciális bűnbakokká kinevezve az egészről mit sem tehető virágokat.

Irodakertészként kerestem – de hiába – a rendezőelvet, amely néhány törzses növényt (Yuccát , Dracaenát) szó szerint belepréselt a kreatív bútorokba, ahol a szerencsétlen élőlények ugyan nem férnek el kényelmesen, viszont tisztességgel locsolni sem lehet őket.

Ha nem túlzás azt állítani a kreativitás honi fellegvárában még a falakból is a „Nem ismerünk lehetetlent, csak adj egy százas szöget, egy tekercs szigszalagot meg egy gombolyag cukorspárgát!” cégfilozófia szivárgott.

Öt percig érdekesnek találtam a sajátságos megoldásokat, de szakmámból adódóan inkább elszomorított, amit láttam. Azt éreztem, itt a kreativitás – ha ezeket a megoldásokat egyáltalán annak nevezhetjük – visszájára sült el. Ez pedig egy olyan cég esetében, amely az innovációnak, az újszerű, de a gyakorlatban használható tudásnak köszönheti hírnevét, az Álmoskönyv szerint nem jelent túl sok jót.

Az mindenesetre biztató, hogy a növényfronton, irodai összképileg tarthatatlan állapotot maguk is belátták és irodakertészhez fordultak segítségért, hiszen ahogy a saját területükön megkérdőjelezhetetlen szaktekintélynek számítanak, úgy e témában ők is egy hasonló kvalitású hozzáértőtől várják a megoldást. Mert megértették, hogy időnként bizony a külcsín is a lényeg része.

És ezen a ponton jutott eszembe Columbo és az ő híressé vált kabátja. Vajon ugyanúgy milliók rajonganának érte, ha a Los Angeles-i gyűrött ballonos hadnagynak csak egyetlen sztorira futja? Ha mindössze egyszer kapott volna sanszot a kedvező első benyomásra, akkor is azt a bizonyos emblematikus trencskót viselte volna? A választ ez az ominózus cég is tudta.